Az interjúztatás második alanya Oravecz Gergely, aki Blossza webcomicjáért már nyert egyszer Alfabéta-díjat. Nem szeretnék részrehajlónak tűnni – nem is vagyok az! -, de azt mindenképp szeretném elmesélni, hogy amikor a Várakozó álláspontot elkezdtem olvasni, már az első panelben beszippantott. Gergő ismert helyeket, mindennapi történéseket, általános érzéseket és gondolatokat parafrazál, ezért végig nagyon közel éreztem magam a képregényhez és a történésekhez.
Ha az alkotásaidat megfognánk és összegyúrnánk, megkapnánk belőlük Oravecz Gergőt?
Igen is, meg nem is. A legtöbb képregényem tényleg személyes hangvételű, saját élményen alapszik, és hát nyilván az összes dolog, amit csinálok, én vagyok valahol. De azért inkább úgy gondolom, hogy minden valóságalapjuk és őszinteségük ellenére a legszemélyesebb munkáim is fikciók, a saját magamról mintázott képregényfigura pedig amolyan lírai Én. Persze ha valaki mindenképpen azonosítani akar vele, azt sem látom problémának.
A Blossza webcomic, amiért pár éve megkaptad az Alfabéta-díjat, egy naponta frissülő strip-sorozat volt, amiben a a mindennapok történéseit dolgoztad fel néhány panelben. Mi történt azóta veled, hogyan alakult képregényes pályafutásod?
Hát, magánéletileg sok minden történt, például megházasodtam, lediplomáztam, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Egyébként pont mostanában gondolkodtam el azon, hogy Blossza-szerű napi stripet ma már talán nem is tudnék rajzolni, mert átalakult az életem, például leginkább otthonról dolgozom, és gyakran napokig nem hogy a lakásból nem teszem ki a lábam, de még az asztalomtól sem szakadok el. Ez témának eléggé unalmas lenne. Képregényt rajzolni is ritkábban van időm, mármint olyat, amilyet igazán szeretnék, tehát szerzői képregényt, de azért arra figyelek, hogy évente minimum egyszer összehozzak valami újat ezen a téren, a Műútban rendszeresen jelennek is meg dolgaim. Örülök ennek a lassan öt éves együttműködésnek, mert az, amit én csinálok, még mindig egy kicsit kilóg az itthoni „fősodorból”, itt viszont érzésem szerint jó helye van, sőt az az igazság, hogy ha nincs a Műút, alighanem ezek a képregények sem készülnek el ebben a formában.
A Várakozó álláspont egyik nagy erőssége a realisztikus ábrázolásmód és az a hatalmas élménymennyiség, ami mögötte – és úgy általában a képregényeid mögött – áll. Mennyiben hat rád vissza a képregény médiuma, illetve az, hogy a saját életedet látod vissza többé-kevésbé a képkockákon?
Jó kérdés. A Blosszánál egyértelműen visszahatott, annyiban legalábbis, hogy egy idő után kezdtem mindent aszerint nézni, hogy miből lehetne strip. És azt is észrevettem, hogy bizonyos dolgokra már én is a stripek alapján emlékszem, vagy azok miatt emlékszem egyáltalán (bár hogy ez tényleges emlékezés volna, azt kétlem). De magamat vagy az életemet eddig még nem kezdtem el képregényként értelmezni, szóval ilyen visszahatás nincs, ha lenne, az nyilván azt jelentené, hogy megzakkantam.
A műben Petri György és József Attila is helyet kapott. A munkád és a képregénykészítés mellett mennyi időd marad az olvasásra?
Az illusztrálás és a képregénykészítés eléggé idő- és energiaemésztő dolgok, de azért marad, vagy inkább igyekszem úgy alakítani, hogy maradjon. És mivel könyvkritikákat is írok, szerencsére lehetőség sincs rá, hogy teljesen kiszoruljon az életemből.
Az idei külföldi meghívott vendégek közül kinek a munkáit ismered, ki áll hozzád a legközelebb, kinek a stílusát kedveled a legjobban?
Attól tartok, ezen a téren nem vagyok valami naprakész, és csak azokat ismerem, akiknek már jelent meg itthon képregényük valamilyen formában, tehát Ptiluc, Typex és Lucie Lomová munkáit. Lomovának most jelenik meg nálunk az első kötete, a fesztiválos újdonságok közül azt várom a legjobban, képileg azonnal megfogott, és tartalmilag is izgalmasnak tűnik. De szeretném pótolni a hiányosságaimat, úgyhogy biztosan mindenki dolgaiba bele fogok nézni.
Min dolgozol most, illetve mik a terveid az idei/következő évre?
Képregényes fronton nincsenek különösebb terveim, általában mennek a dolgok a maguk útján, és valami mindig történik. Ha valamit nagyon meg akarok rajzolni, azt megrajzolom, de az itthoni viszonyok között ennél tovább nem merészkedem gondolatban. A grafikusi/illusztrátori vonal persze más, ott vannak kijelölt célok és irányok, a saját képregényeim viszont belső késztetésből születnek, amit legtöbbször nem tudok irányítani.
Az interjú eredetileg a Magyar Képregény Szövetség hivatalos blogján jelent meg.
Zip Ribbon 
Leave a comment